Itt állok a csonkatorony tövén. Rég tető alatt a csonkatorony, S tető alatt a költő élete, Biztos, erős, égi tető alatt.
Befejezetten, készen, ragyogón, Az idvezültek csendes mosolyával És véghetetlen, örök szánalommal Nézi mindazt, mi itt lenn csonkaság.
Itt állok a csonkatorony tövén, Itt állok romló, csonka életemmel, A képzeletem, mint veres kakas Most felrepül a torony tetejére,
Lihegve, dúlva, zúgva sisteregve Égetem porrá a biztos tetőt. Hadd lássam csonkán a tornyot megint, Feketén, pusztán, kiszolgáltatottan,
Esőben, hóban, szélben morzsolódva, Hordozva a villámok bélyegét, Mit beleütöttek a századok. Lássam, mint egy nagy, imádkozó ujjat,
Nyomorék, torz ujját e beteg földnek, Ki ősi épségéről álmodik, És eped, eped új épség után... Hadd lássam csonkán a tornyot megint,
Csonkán, mint magamat, mint titeket. Vagy, melyikünk mondhatja: kész vagyok Van tetőm, nincs hiányom semmiben? Kinek nem fáj a csonka szerelem,
A csonka vágy és a csonka remény, És minden csonka földi vállalat, S a tervek égretörő csonkasága?! Ki lát a feje felett fedelet?
Vagy: meddig lát? És kit nem aláz porig az ige: Nincs itten maradandó városunk?! Hadd lássam csonkán a tornyot megint,
Csonkán, mint magamat, mint titeket, Mint népemet, mint az emberiséget, - Hadd lássam tágult, rémült szemeimmel Csonkán városok, falvak tornyait,
Hadd lássam csonkatornyok végtelenjét Szalontától az óperenciáig... Csonkatornyok vagyunk mindannyian, Csonkatorony a teremtett világ.
Hadd lássam csonkán a tornyot megint, Ahogy Ő látta és megénekelte. Ez az ének az igazi tető, Erre nem száll fel a veres kakas.
Ilyen tető volt minden éneke, Romló életek felett a fedél, Csonkaságnak a kiegészülés, Földi remények után égi álmok,
Toldi szerelme minden szerelemnek, Toldi estéje minden alkonyatnak. Tetőt emelt minden csonkatoronynak Szalontától az óperenciáig,
Amíg a saját árva élete Csonkatornyát egészítgette ki. Itt állok a csonkatorony tövén. Rég tető alatt a csonkatorony,
S tető alatt a költő élete, Biztos, erős, égi tető alatt. Befejezetten, készen, ragyogón, Az idvezültek csendes mosolyával
És véghetetlen, örök szánalommal Nézi mindazt, mi itt lenn csonkaság.
Cookies on Poetry Cove