Csomó

Mit tudjuk mi, hogy ki kötötte: Isten, a Sátán, a Gonosz, a Jó? De meg nem oldja hit, tudás, erő, Örök az élet szálán a csomó.

Mit tudjuk mi, hogy s mint kötötték, Hogy bogozták a végzet kezei, A végzet a mi babráló kezünk És szakadt, véres körmünk neveti.

Az élet szálán ott a sorscsomó És meg nem oldja hit, tudás, erő, Bár eszmék rendje tűnt miatta le S a semmiségből újra visszajő.

Bár ostromolták roppant rendszerek, Rajta minden hatalmuk megtörött, A megoldások sora végtelen S reménytelen - mert a csomó örök.

Mert minden fűszál, minden kis virág Egy rettenetes gordiusi bog És az marad, míg lélek lesz, ki rajt’ Halódni, vívni, tépelődni fog.

S a tépelődő, babrálgató ujjnál Még szánandóbbak tán a vaskezek: Caesar, ki ketté vágtad a csomót, Szegény - Te sem oldottad meg.