Megint nem győzött hún, se római.
A zivatar elül.
Marad a lelkem Catalaunum síkja,
Marad a csata eldöntetlenül.
Elvonulnak a veretlen hadak,
Északnak, s délnek vonulnak tova, -
Az esteledő síkon nem marad,
Csak vérbeköpült, halott katona.
Vesztes csak a virágtalan mező,
Mely félve kezd a holdnak vallani, -
„Összetapostak a világ-verők, -
S legalább győzött volna valaki!”
Ó, Catalaunum, Catalaunum!
Nemsokára éj lepi titkaid, -
S nincs ember, eszme, büszke álmodás,
Mely elmondhatná: én győztem ma itt.