Engem haj, nem csábít a fölszín,
Hol a sugarak táncot járnak
S fürödnek éjenkint a csillagok:
Reszkető, halvány ezüst-árnyak,
Hol parti homok nimfák léptét őrzi,
Hol a színek játéka foly
S lengő vitorlák alatt nyüzsg az élet:
Megannyi úszó hajó-hangyaboly.
Engem a mélybe készt egy balga vágy,
A mélybe vonz egy őrült akarat,
Kutatni az őshínár rémeit,
Gyöngyöt, korallt, elsüllyedt aranyat,
Nézni föl a víz sötét oszlopára,
Melynek mélyét szél be nem lengi,
Hallgatni önnön szívem halk verését
S állni, hol nem állott még senki.
S elgondolni: ha itt pusztulnék most!
Ha elszakadna a vékony fonál,
A felvilággal ami összeköt...
Láttátok már, a buborék hogy száll?...
Az álmok titkos tengerfeneke
Őrizné a kihamvadt tüzeket,
S követül csak egy sóhaj szállna fel:
Az életnek utolsó üzenet!