Boldog testvérünk

Izzó nyáron és télvíz idején Boldog testvérünk, Te élsz a Hegyen. Fenn a Hegyen. Ahol a Mindenütt-jelenvaló

Leginkább van jelen. Ahol még én is megtaláltam Őt, A kegyetlenül is kegyelmeset, Tőlem vonakodót

S rejtőzködőt. A választottak közül is bizony Kiemelt Téged. Sziklák, fenyők közé besorozott

Hű testőrének. Mi minden történt idelenn azóta, Hogy titokzatos, hívó harangszóra Elindultál könnyű, szabad szíveddel

Kis kápolnából mérhetetlen Dómba! - - Hozzád a völgyek fájó moraja Tán nem is ér fel. És ha felérne, rögtön összeolvad

A csúcsok énekével. Ott lehet ünnep igazán az ünnep, Milyen ünneped lehetett Neked! Sas-szárnya nő ott a Hallelujának

S ezer fenyővel együtt zengheted. Beszél hozzád A szívre súlyosodó roppant csend - S a szíved mégis könnyű és szabad

És mint az angyal csengetyűje cseng. Gyönyörködsz a ködben s a napsugárban, Ott gyorsan borul és gyorsan derül - Gyönyörködsz a remegő rengetegben,

Ebben az óriási orgonában. Tapossa billentyűit a vihar: Dicsőség Istennek a magasságban! Hiányzik itt a testvérek közül

Arcod nagyon. Én pedig fájdalmasan irigyellek, Hogy hegyen élsz Gyönyörű szolgálatban, szabadon!

Én minden mélységnél mélyebbre estem És tehetetlenül csak vonszolom Jóra képtelen, lélektelen testem. De üzenek a fentvaló világnak:

Még tisztelem a nagyságos sziklákat, Még szeretem a szakállas fenyőket, Ó, símogasd meg helyettem is őket! És mondd a ködnek s mondd a napsugárnak:

Reménytelenül is híve maradtam A nagy Dómnak s a zengő Magasságnak. Azt mondják: értem is imádkozol. Ó, imádkozzál értem!

Hogyha már emelkedni nem tudok, Zengjem a szürke kétségbeesésben, A tépettségben és idegenségben, Azértis, azértis,

Amit az első kábel-távirat Zengett mélyen a tengerszín alatt, Szörnyek közt, örökkévaló sötétben: Dicsőség, Dicsőség,

Dicsőség Istennek a mélyben!