Itt, mésszel írva
Erdőtalajába,
Az útközépre,
Fehér festékkel, hogy mindenki lássa:
Kampóskereszt.
Eszembe jut:
Barangolva az otthoni erdőben,
Ősszel, tavaly,
Elémbe villant
Vad-vörös mezőben
Szakasztott ilyenmódon, útközépen
A sarló s kalapács.
Jönnek és mázolják az útközépre,
A földre és a fákra, -
Rikoltó kicsi fény-jelzéseik
Ők idecipelik
A hallgató, az óriás magányba.
Mi közöm hozzá?
Szólna az erdő, hogyha szólni tudna,
De nem tud szólni,
Hát hallgat és állja
A politika reklám-jeleit,
Mint a szerelmesek krixkraxait.
És éli körülöttük
A saját egyetlenegy életét.
Rügyet hajt, zúg egy boldog nyáron át,
S ha ideje jön:
Leejti levelét.
És eljönnek a sebes záporok
És eljönnek a halk őszi esők,
Jönnek az erdő tündér-mosónői,
A nagy, szapuló, tisztító erők
És jön a hó,
Az embernyomot eltakaró hó.
És jönnek
Az évek, évtizedek, századok,
S olyan mindegy: fábafaragott szív,
Kampóskereszt,
Vagy sarló-kalapács volt az a nyom.
Ki látja meg a mindíg-élő erdőn
És az örökkévaló avaron? - -