Ó forradalmak, ellenforradalmak,
Diktatúrák és rohamcsapatok,
S ti lobogók, vörösek vagy fehérek:
Én rátok olyan idegenül nézek,
És tőletek olyan távol vagyok,
Mint erdő csendje város-dübörgéstől.
Iszonyodom a meddő embervértől,
A semmitmondó, hangos, hazug szótól,
És mindenfajta népbolondítótól.
Jobbról, balról a riadókat fújják,
A véres jelzőlámpát lengetik.
És semmi sem nő - csak a nyomorúság.
Állok nagy erdő-csendem közepén,
Búcsúztatom a hulló levelet,
S tudom, hogy ezzel ítéletet mondok,
Ítéletet e vak világ felett:
Mikor a lét pillérei inogtak
És mint a viasz, minden elhajolt,
Egyetlen ércnél szilárdabb valóság,
Egyetlen tett: a költő álma volt.