Állok, árnyék - a parancsnoki hídon.
És vérző vággyal végtelenbe nézek,
S a homlokomat néha megsimítom.
Lovaggá ütött a sors kő-keze,
Rangot adott - de nem adott erőt.
Erő nélkül, haj, mit kezdjek vele?
Ráforrasztott a parancsnoki hídra, -
S én hídkorlátnak dűlve kémlelem:
Vajjon mi van a csillagokba írva?
A kardmarkolat nekem - csak kereszt.
De ráforrtam a parancsnoki hídra,
S a kötelesség hídja nem ereszt.
A hullámok a hajót csak viszik,
S az emberek - ha mellém áll a szél:
Hogy én vezetem: azt is elhiszik.
Vagyok magamnak örök, bús talány
Éjféli árny a parancsnoki hídon,
Maga sem tudja, hogy lett kapitány.
A homlokomat néha megsimítom,
S elgondolom: Meghalni volna jó,
Állva, itt, így, a parancsnoki hídon.
Nagy tisztesség nem jár ki énnekem:
Vitorlavászon-zsák - s egy vaskölönc,
Mint óceáni temetéseken.
A hajó könnyedén tovább haladna,
Én némán, békén szállanék alá -
És fölöttem a hullám összecsapna.