Ki vagy, te félelmetes idegen,
Akit költőnek nevez a világ,
Aki megmozdulsz lelkem rejtekén,
Mint vulkánban a tűz?
Ki vagy,
Ki lelkem fáit tompán zúgatod,
Mígnem melódiába fog az erdő?
Ki vagy, ki elzsongani nem hagyod
A szívem sebeit,
S lelkem halottait
Temetetlenül hagyni rendeled?
Ki vagy?
Hogy lehet, hogy így úrrá lettél rajtam,
Hogy ajtóimon nincs számodra zár,
S kopogtatásod ha nem hallanám,
Döngetni kezdesz?!
Ki vagy,
Hogy nincs számomra oly hatalmas úr,
És nincsen oly imádott valaki,
Hogy meg ne szakítnám a szót vele,
Ha Te kívánsz beszélni?!
Ki vagy,
Hogy szívem véréből táplálkozol,
És nagyra nősz,
És éjjeleim álmát elveszed,
És ha ölembe nyugtatnám kezem,
Sziklákat hengerítni kényszerítsz,
Mik a hegyről a völgybe visszahullnak?
Ki vagy, ki meggyötörsz és üdvözítsz?
Ki vagy, ki vagy?!