Be szép a város ilyen messziről,
A látóhatár távol peremén.
Olyan szép, mint a szép emlékezet,
S oly ifjú, mint a fiatal remény.
Nem csillog más, csupán a tornyok orma
A révedező tekintet előtt,
S a gyárkémények is ily messziről
Csak óriási tömjénfüstölők.
A zajból csak a harangok szavát
Búgatja szűrőn át a messzeség,
Szelek szárnyára bízva könnyedén
A világ-koncert örök lényegét.
De így csak hajnalban és alkonyatkor
Látszik a város, - soha, soha máskor.
Csak remény-párán, emlék-ködön át,
Megérkezéskor, vagy - búcsúzkodáskor.