Assyriában, régen Esett ez az eset, Ropott legendák szólnak Róla, de keveset.
Király kertjében egy nap, Nem tudom a napot - Egy idegen, csodás Virág találtatott.
Szára magas, királyi, A kelyhe néma, zárt, Tán ma is lázba ejtne Nem egy virágbazárt.
Kertész nem ösmeré. Bár tudománya sok, - Király parancsára Jöttek a mágusok.
Vontak bűvkört köréje, Fehéret, feketét. Az idegen, csodás Virágot nézdelék.
Csend volt, lehete hallni Kísértet-lépteket, Míg a legidősb mágus Szólni merészkedett:
„E virág bimbajára Uram, király, vigyázz! Ettől jövend fajodra És udvarodra gyász.
E virág csukott kelyhét Figyeld: mikor hasad, Akkor tipord le, vissza Nem jő a pillanat.
Mert ha kinyílt egyszer Szelíd, fehér ajka: Arcod, uram takard el, Nincs hatalmad rajta.”
S állíták a virágot Komor őrök közé, Rá napfény nem mosolygott, Harmat nem öntözé.
A zsarnok szólt: Hadd látom: Hogy esnek a csodák! S figyelték éjjel-nappal Fegyveres katonák.
S csak néha borzadtak el A zárt kehely előtt, Sejtve a bennerejlő Hallgatag ős-erőt.
Sejtve, hogy lehetetlent Leső emberszemek, A virág nyíltát lesve Az Istent lesik meg.
S ő csak kész alkotást Ád az embernek át, S amíg benn dolgozik, Nem mutatja magát.
Az elüldözött álom Véresre marta fel Az őr szemét. - Mosolygott S aludt a zárt kehely.
Miatta minden talpig Acélba öltözött, Ő pihent: Isten álma Tigris-fogak között.
S aztán - egy éjjel mégis - Így esnek a csodák: Az őrség szunnyadott el, - S kinyílott a virág.
Cookies on Poetry Cove