Én játszottam a rengeteggel,
S zálogul a lelkemet adtam.
Hogy fogom visszaváltani?
Gyerekkoromból zendül egy szó:
Most tessék „szobrot állani!”
A szót a fenyők átveszik,
Harsogva zúgják: szobrot állni!
Már követel a rengeteg:
Add meg magad, nincs mit csinálni!
Felhágok hát egy csonka törzsre,
Keresztbefonom a karom:
Tégy hát velem, amit akarsz,
Erdő, te szörnyű hatalom.
S az erdő semmit sem csinál.
E mozdulat elég neki.
Ahogy hozzádermedten állok:
Alakom’ szoborrá teszi.
S „Magány szobrá”-nak nevezi.