Rég rebesgetik, hogy a lelked arca
A lelkem arcához hasonlatos.
Költészeted titok-tükrében
Tegnap megláttalak:
Igaz.
A rengeteg két ellenkező végén
Lakoztunk, Te meg én.
Egymásról azt sem tudtuk, hogy vagyunk.
Mint kősziklák álltunk: én itt, Te ott.
S az. erdő zúgása, s az ég zengése
Belőlünk mégis egy visszhangot csalt.
Kinyujtanám most feléd a kezem.
És mégse nyujtom ki.
Fekete erdő van közöttünk,
Keserű árok van közöttünk,
Ledöntött szobrok, elnémult harangok
Kísértenek közöttünk.
Tudom: Te mindezekről nem tehetsz.
De hordozod a „győztes” végzetét,
Amint az elbukottét hordom én.