Könyvek rohannak rám és kiabálnak: Lapozz, lapozz, Ezeroldalakat, Rohanjon szemed, mint a gyorsvonat,
Pótold, pótold Napok alatt Az éveket, az évtizedeket, Az ó s az új világot:
A mulasztottakat! Látások jönnek, édesen gyötörnek, Szünetlen kavarognak, És könyörögnek,
És parancsolnak: Véss a kőbe minket, Minket, minket, Hamar, hamar,
Megoldatlanul ne hagyd titkainkat, Elillanni ne hagyd a ritka kincset. Mit fogtál eddig? Csak cigányhalat. Most jönnek a mélytengeri halak,
Aranyhalak. És jönnek élők, jönnek emberek S szólnak: szeress, szeress, Hisz nem szerettél eddig sohasem,
Mindent szeress és mindenkit szeress, Olyan édes az emberszerelem, A minden-szerelem. Olyan nyirkos, hűvös a sírverem.
Ott feküdtél te ki tudja, mióta, Mit tudsz te róla Mit tesz égni, fájni, Ujjongani,
Örökkévaló társakra találni? Egy kicsi népről levenni az átkot, Vagy tartani, feltartani Erős karral a süllyedő világot?
És jönnek a halottak, Az én halottaim. Mint nyírfalombja éjjel, úgy susognak: Eljöttünk a könnyeid megkeresni,
A könnyeiddel tartozol nekünk, Most, hogy már sírni tudsz: Holt szempillád alól Nem bírtak kibuggyanni.
A halott nem tud halottat siratni. Könyvek, látások, lelkek, emberek, Elevenek, halottak: Az Istenért mit tegyek veletek,
Mit tegyek hamarabb, Hogy álljak ellent, Vagy hogy engedjek ennek a rohamnak? Megálljatok,
Ne rohamozzatok, Olyan gyenge vagyok. Ki tudja, meddig feküdtem a sírban? Csak most támadtam fel.
A semmi és az üresség után Most perzselőn a Minden rámlehel. Egy percre még megálljatok, Mert különben az élet küszöbén,
A fényben és örömben A boldogságtól összeroskadok. S nem támaszt az Úr másodszor is fel. Uram, aki feltámasztottál,
Le látod rajtam A síri gyolcsokat. Im, könyörögve kérlek, Ne engedd, hogy elbízzam magamat,
S elkápráztasson nagy kerted, az élet. Nagyon mélyről jövök, Nagyon bűnös vagyok, Nagyon tied vagyok.
Nagyon-nagyon hatalmadban vagyok. Kis fényes porszem a sötét világon, Kis gyertyaláng roppant karácsonyfádon - Csak ez vagyok.
Megtapasztaltalak, Tudom, ha akarod, A sorssal, vagy önnön bűnös kezemmel Kis lángomat, ahogy meggyujtottad -
Elolthatod. Nem. Ez még nem nyugalom. S nem a Te békességed ez a láz.
Égig repít, és sárig lealáz, De még nem a tied, Nem a Te erősséged ez a láz. Én nem tudom,
Csak Te tudod a jót. Az örökkévalót. Az egyesegyedül nekem-valót. Pihentess el magadban,
S ha túlhangos vagyok: Tedd rám a hangfogót.
Cookies on Poetry Cove