Oh, élet, mért mégy el azoktul,
Az kik üresek ilyen kíntul,
S nehezen válnak ez világtul,
Nem emésztődvén ily sok bútul.
Mért gyötresz így, kérlek, engemet,
S várakozással bús szívemet
Mért nyújtják az párkák éltemet,
Hogy felejthetném gyötrelmimet.
Oh, világ, mely szörnyű vagy nékem,
Így gondolkodván nő ínségem,
Oh, ha lészen végbúcsúvétem
Tőled, s vígan elköltözésem.
Oh, szörnyű késedelmes halál,
Ki kezébe megnyugvásom áll,
Ohajtva várlak, s fájdalommal
Várlak, mért késel, jöjj el halál!
Ne késsél, óh, halál, már kérlek,
Ha rút vagy is, tőled nem félek,
Hílak téged, mert búba élek,
Mert tudom, tenálad nyugvást lelek.