Nyomoruságidban kesergő bús szívem,
Mit remélsz, hogy naprul-napra nehéz terhem
Nő, súlyos keresztem földig nyomott engem,
Mikor vidámulsz meg, s hagysz csendességem.
Meddig tart az Isten ez üröm étellel,
Mikor jelenik meg ő segedelmével,
Szörnyű fájdalmimot orvosló kezével,
Mikor tapogatja sebem kegyelmével.
Ő tudja legjobban, az meddig rendelte,
Mert ő könyveimet tömlőibe szedte,
Noha kereszt által sujtolta és verte
Bűnös szolgálóját, de meg nem vetette.
Irgalmas szemével reám tekint végre,
Szívemet emésztő szörnyű ínségemre,
Felemel az porbul, emel dicsőségre,
Megszán s viszen mennyben ő dicsíretére.