Mit nekem hab? mit nekem vész?
Én nem félem haragát;
Kebelemnek pusztaságán
Száz sirokko rohan át.
Rajta, gyorsan evezőhöz,
Talpra reszkető legény,
Bár toronnyá nő a hullám,
A túlpartra szállok én.
Köd borong ott, sűrű ködnek
Kétségbarna éjjele,
Lány, temetve mindörökre
Légyen emléked bele;
Mely ez égő szerelemmel
Enyelegve játszhatál,
Mely hüséget esküvél, és
Ah mely mégis megcsalál.
Rajta, bajtárs, csüggedetlen!
Nincsen messze már a part;
Bár izzadva, férfiszívvel
Mi kiálljuk a vihart.
Im, mi kép leng a ködéjben?
Bájoló, mint a tavasz,
Szőke fürttel - kék szemekkel -
Hűtelen lány! képed az.
Haj, nélkűle nincsen élet!
Vissza, izzadó legény,
Bár Mátrává nő a hullám,
Vissza - hozzá - szállok én!