VÖRÖSMARTYHOZ

Hallgassak-e, mivel szeretlek, Miként atyámat szeretem? Hallgassak-e, mert teneked sem Fáj majd ugy a szó, mint nekem...

Hogy is tehetted, amit tettél, Az isten szent szerelmeért! - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.

Azért hagyád el a muzsákat, Azért tevéd le lantodat, Hogy földre szállván az egekből, Tüstént besározd magadat.

Sarat, sarat kell látnom rajtad! Inkább szeretnék látni vért. - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.

Ime a sas, ha itt alant van A földön, milyen nagy madár, S olyan kicsiny, hogy alig látszik, Midőn a fellegekben jár.

Te fönn valál nagy, s lenn kicsiny vagy; Az ember ily csodát nem ért. - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.

Megunta azt a szennyes pályát A nemzet, melyen eddig ment, Kiküzködé magát belőle, S uj célt tüzött ki odafent,

S ti visszahurcoljátok őt a Mocsárba, honnan már kiért. - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.

Mit bánom én, hogy nem magad vagy, Hogy ott száz és száz van veled? Habár ott volna valamennyi, Itt kéne lenni teneked.

Ha a költő is odahagyja, Ki küzd aztán a jó ügyért? - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.

Te voltál a nemzet költője? Te írtad azt a Szózatot, Mely szólt egy országnak szivéhez?... Azt most már szétszakíthatod,

Mert hieroglif lett belőle, Amelyet senki meg nem ért. - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.

Ki hitte volna? én nem hittem, Hogy neved is, e fényes név, Hazánk egén csak rövidlétű Futócsillag volt, nem egyéb.

Omoljatok, szemem könyűi, E lehullott szép csillagért! - Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.