Volt egy szegény fiú,
Ki mindig éhezék;
Nem volt egy megevő falatja,
Nem szánta őt sem föld, sem ég.
Hosszú, nagyon hosszú inség után
Igy szóla hozzá egy sötét alak:
„Én téged minden földi bajtól
Megszabadítalak.”
Az éhhalál volt, akinek
Szavai ekkép hangozának;
És a fiú, hogy mentül hamarabb
Pihenjen, ment sírt ásni önmagának.
S amint így sírján dolgozék,
A földben egy edényt talál,
Amely arannyal, drágakővel,
Csordultig áll.
A koldusból nagyúr lett.
Él fejedelmileg,
Körűle pompa, fény
És drága ételek.
Mért a fiú ezen dúsgazdagságban
Csak féligmeddig és csak néha vig?
Mert fél szegény, fél a fölébredéstől,
Azt véli, hogy csak álmodik. -
Én vagyok e szegény fiú,
S te a talált kincs, édes angyalom!
Nem merem hinni, hogy szeretsz;
Ugy félek, félek, hogy csak álmodom!...