Oh természet, midőn alunni mentél, Alunni a múlt ősznek végivel: Elbúcsuzál-e kedves gyermekedtől, Elbúcsuzál-e leghivebb fiadtól,
Őtőle?... és ha elbucsúztatok: Gondoltad-e, hogy végbucsútok ez? - Alszod, természet, téli álmadat... Alszol... vajon megálmodád-e már,
Megálmodád-e azt a bánatot, Mely ébredésed reggelén megüt? Föl fogsz ébredni, fölkelt a tavasz, S a csalogány mond legszebb éneket
Föltámadásod hangos ünnepén; Pedig volt egykor, aki érkezésed A csalogánynál szebben üdvezelte. Te széttekintesz, s kérdeni fogod:
Hol van legelső dalnokom? hol ő?... Egy sírhalom lesz rá a felelet. Oh, természet, viseld gondját e sírnak, Melynek lakója leghivebb fiad,
Viseld gondját... ültesd áldás gyanánt Virágaid legszebbjeit reá; Ugysincs e honnak, nincs hálás keze, Hogy megtegye, ha elmulasztanád.
Oh e hazában olyan sok jeles Sírján ingatja vándor fuvalom A feledésnek tüskebokrait! - Vagy modd, hazám, hogy multad illeti,
Csak multadat s nem a jelent, e vád; Mondd, hogy szivedben lesz egy kis helye Maradni-méltó emlékezetének. Vagy nem méltó-e rá, hogy a haza
Szivében hordja annak emlékét, Ki a hazát szivében hordozá?... Emlékezést, emlékezést neki! S ha sírhalmához mentek: ejtsetek
Reá egy könnyet, mert megérdemel Egy könnyet az, ki annyit szárított föl Meleg lelkének hő sugárival! - - És míg ti benne dalnokot sirattok:
Az én könyűim hadd omoljanak A függetlenség bajnok férfiáért, Ki e hajlongó, görnyedő időkben Meg nem tanúla térdet hajtani,
Ki sokkal inkább hajtá le fejét a Szabad szegénység kőszikláira, Semmint a függés bársony pamlagára. - - Sirassa benned, elhunyt férfiú,
A természet leghívebb gyermekét, Sirassa benned dalnokát a hon... Legkeserűbb az én könyűm, ki benned A függetlenség hősét siratom!
Cookies on Poetry Cove