Itt vagyok, itt vagyok testestül-lelkestül. Mit bámulsz ugy? ne szúrj szemeddel keresztül. Húnyd be a szemedet, ha neki nem hiszesz, Ha nem hiszed, hogy itt csakugyan én vagyok;
S kérdezd meg szívedet, hiszen majd felel ez... Hallod? én is hallom, oly hangosan dobog. Mit gondoltál, mikor ráztam a kilincset: Vajjon ki az ördög háborítja csended?
Akárkit gondoltál, tudom, csak nem engem, De azt is tudom, hogy jött volna akárki, Nem fogadnál senkit nálam szívesebben, S nem fognád forróbban karjaidba zárni.
Édes barátom!... de szólj már te is egyet, Bennem a gondolat gondolatot kerget, Ugy vagyok, mint mikor az éhes megrakott Asztalhoz vetődik, - ugy vagyok valóban -
S nem tudja mely tálhoz kapjon. Nem szólhatok, Hej pedig olyan sok mondanivalóm van. Uj hivatalodban hogy éled világod? Hogyan vagy, mióta az istent szolgálod?
Szépecskén benőtt az udvarod; semmi a, Még jó: nem vesz éhen múzsád szárnyas lova. Megfér-e együtt a lant és a biblia? Nem vesz össze rajtad Apolló s Jehova?
S te, ki annyinak vagy megnyugtatására, Száll-e megnyugovás lelked hullámára? Vesd ki jóbarátom, vesd ki azt a férget, Mely titkon, de folyvást emészt téged belül:
Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet! Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül? S vehetünk. Rajtunk áll, hogy boldogok legyünk. Csak akaratos ne legyen természetünk.
Gyermek-dolog, inkább szomjazni, mintsem más Pohárból inni, mint amelyre kedve jött. A bölcs - mert nem jogunk a sok válogatás - Ahonnan jut, onnan issza az örömöt.
Mondjak-e rá példát? példa vagyok magam... De im harangoznak: tiszteletes uram, Vegye hóna alá imádságos könyvét, S végezze illendőn a szent szolgálatot;
Én majd addig itt a kis kertben nézek szét, S isteníge gyanánt szívom az illatot. Mert az én templomom a nyílt, nagy természet... Hanem akkor szóljunk, ha dolgodat végzed,
Akkor mondom el csak, hogy s mikép találtam Homér-Arany Jánost, hazánk uj csillagát, S az én csillagomtól, rózsámtól hogy váltam, S oltár előtt áldást reánk melyik pap ád.
Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom... De ideje végre, a szót kettévágnom, Eredj, mert a harang immár elhallgatott, Menj, ne várakoztasd jámbor híveidet,
S vigyázz: örömedben egyik bordalomat Ne mondd el valahogy a miatyánk helyett.
Cookies on Poetry Cove