Tiszt vagyok... ha lát a közlegénység, Tisztelkedve megyen el mellettem; Én pirúlok, gondolván magamban: Nincs igazság, nincs igazság ebben.
Nekünk kéne köszönteni őket, Mert minálunk sokkal többet érnek. - Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.
Velök állunk a csaták tüzében, De mi tudjuk, hogy miért csatázunk, Mert van, ami győzelemre buzdít, Vagyon elvünk, van tán gazdaságunk,
S von előre csábító varázsa A dicsőség ragyogó szemének. - Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.
Ők az elvet hirből sem ismérik, És a haza? kemény mostohájok, Izzadásuk díjában nekik csak Kenyeret vet s rongyokat dob rájok,
S zászlajához hogyha odaállnak, Nyomorért csak új nyomort cserélnek. - Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.
S mit tudják ők, mi az a dicsőség? S ha tudnák is, mi hasznuk van benne? Nincsen lap a történet könyvében, Ahol nevök följegyezve lenne.
Ki is győzné mind fölírni, akik Tömegestül el-elvérezének? - Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.
Ha megtérnek csonkán a csatákból, Koldusbotot ád a haza nékik, S ha elesnek, a felejtés árja Foly sírjukon s neveiken végig.
És ők mégis nekimennek bátran Az ellenség kardjának, tüzének! - Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.
Cookies on Poetry Cove