Hogyan vagy, kedves jó leányka?
Alig hogy hallom híredet,
Pedig nagyon szeretném tudni,
Vidám-e vagy bús életed?
Ha jól van dolgod, hadd örülnék,
Mert a boldogság úgy egész,
Sőt kétszerezve lesz azáltal,
Ha más is nyer belőle részt.
S ha bánatod van, hadd busúlnék
Veled, hadd venném át felét,
Másik felével a harcot csak
Könnyebben végigküzdenéd.
Elmondanád, mi bántja lelked,
Mi mérte rája a csapást?
S ha gyógyszert nem tudnék is adni,
Adhatnék tán vigasztalást.
Mint szeretném én, mint szeretném,
Ha el lehetne mondani:
Mily boldog vagyok, meddig mennek
Boldogságom határai...
Sőt nincs is annak, nincs határa,
Ugy nyúlik által lelkemen,
Miként a föld felett az ég, mely
Jelen van, mindenütt jelen.
S e nagy kéjtengert, melynek minden
Cseppjében egy gyöngy, egy öröm
- Nem csak magam: másodmagammal -
Nemes szivednek köszönöm.
Tudd ezt, leányka, és ha sorsod
Nehéz: enyhíti e tudat;
Mert a boldogságnak testvére:
Boldoggá tenni másokat.