Nézz le immár, nézz le, lelkem!
Nézz le kissé páholyodból,
Nézz reám szép szemeiddel...
Egy percig csak... irgalomból!
Ha te tudnád... ah, ha tudnád...
Elbájoltál véghetetlen!
Itten állok minden este,
Mint a bálvány, merevedten.
Ma sem volt, csak egy forintom,
Melyet vacsorára szántam...
S jegyet vettem rajta!... még sincs,
Nincs szimpátiád irántam?
Mégsem nézesz rám?... o nézz le!
Itten állok közeledben,
S akkorákat sóhajtok, hogy
Még a kárpit is meglebben.
Nézd, a bú mint fintoritja
Szentimentális pofámot...
Ugy de bánod is te mindezt!...
‘Sz az malheuröm, hogy nem bánod.