Hej, vannnak ma számadások! Háziasszony, házigazda, Mit bevett és kiadott az Év folytában, összeadja.
Vizsgálják a pénzes erszényt, Mennyi volt benn s mennyi van még, S törlik le a verítéket, Mellyel azt a pénzt szerezték.
Feleségem, lásd, milyen jó, Hogy minékünk nincsen pénzünk: Nem piszkoljuk be kezünket, S nem csorog a verítékünk.
Amazoknak a ládáik, Minekünk szíveink telvék... Az milyen szegény gazdagság! Ez milyen gazdag szegénység!
Még csak egymagam valék Tavaly ilyentájban, Az idén már kettecskén Vagyunk a szobában.
Furcsa lesz, ha már ez egy Darabig majd így mén: Esztendőre hármacskán, Azután négyecskén.
De félre, félre a tréfával, Hisz beteg mellett állunk; Beteg, haldoklik az esztendő, Ez a mi drága kedves jóbarátunk...
Fonjunk áldásból líliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét. Ő adta össze kezeinket, Válhatlanúl, örökre,
Ő szállitá föl lelkeinket Nem ismert és nem sejtett örömekre... Fonjunk áldásból líliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét.
Az a kevés bú, mit koronként Szivünkre rácseppente, Nem keseríté boldogságunk, Sőt azt még sokkal édesebbé tette...
Fonjunk áldásból líliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét. Haldoklik ő, már csak néhány halk Szívdobbanás van hátra,
S az örök éj borúl e szemre, Mely boldogságunk hajnalfényét látta... Fonjunk áldásból líliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét.
Az esztendőnek a halála Oly ünnepélyes egy halál! Ilyenkor minden jobb halandó Elzárkozik, magába száll,
S nem hogy barátnak, hanem még az Ellenségnek is megbocsát, És ez valóban nagyszerű, szép; De én is így tegyek-e hát?
Csak a zsarnok s a szolgalélek, E kettő az én ellenem, S én zsarnokoknak s rabszolgáknak Bocsássak meg?... nem, sohasem!
Az isten ítélőszékénél, Még ott sem mondok egyebet: „Hogysem ezeknek megbocsássak, Inkább elkárhozott legyek!”
Cookies on Poetry Cove