Szép napkeletnek
Viránya lelkem,
Örök tavasznap mosolyog le rá;
Mit csak a földre
Ejtett az isten,
Megterem rajta minden szép virág.
Csak egy hiányzott,
A hit virága,
A sírontúli életnek hite,
S ez is kikelt már,
Ez is virít már,
És ezt szerelmed ülteté ide.
Miről a büszke,
Az elbizott ész
Egy hangot sem bírt mondani nekem:
Megmagyarázta,
S mi könnyedén, azt
Édes szerelmed, kedves hitvesem!
Nem sötét a sír:
Szemünk vakul el,
Ha rátekintünk, fényességitől,
Mely oly szokatlan
Varázsözönnel
A másvilágból arcainkra dől.
Nem az enyészet
Rideg tanyája
A koporsó; de vidám sajka ez,
Amely velünk e
Szép életből egy
Még szebb élet partjára átevez.
Csak azt az egyet
Szeretném tudni:
Hol, merre terjed ez a másvilág?
És mily alakban
Jutunk majd innen
Ez ismeretlen másvilágba át?
Mint ágrul ágra
A csalogánypár,
Csillagrul csillagra szállunk, te s én?
Vagy mint két hattyu
Ringunk szelíden
Az örökkévalóság tengerén?