S boldog uton szalad életem át,
Mígnem a sír komor éjjele lát.
Oh de ha szűmnek csalna reménye,
Róza! ha másra szállna kegyed;
S karjaidon más istenűlne
Téged imádó Dalma helyett:
Úgy ne tekints ide, oh ne emeld,
Lányka, egekbe ez árva kebelt.
Vagy valamint a nap ridegen néz
Éjszak utósó földeire:
Úgy közeledjék fénye fagyasztón
Rám szemeidnek; s nézetire
Bennem az érzetek árja kihal,
Boldog idők szelid álmaival.