Skip to content
1823–1849

RÁKÓCZI

Sándor Petőfi

Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sírva fakadunk!

Az ügy, melynek katonája voltál, Nemsokára diadalmat űl, De te nem lész itt a diadalnál, Nem jöhetsz el a sír mélyibűl.

Hamvaidnak elhozása végett Elzarándokolnánk szívesen, De hol tettek le a földbe téged, Hol sirod? nem tudja senki sem!

Számkiűztek nemzeted körébül, Számkiűzve volt még neved is, S bedőlt sírod a század terhétül, Mely fölötte fekszik, mint paizs.

Oh de lelked, lelked nem veszett el, Ilyen lélek el nem veszhetett; Szállj le hozzánk hősi szellemeddel, Ha kezdődik majd az ütközet.

Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe, S vidd előttünk, mint hajdan vivéd, S másvilági hangon lelkesitve Erősítsd meg seregünk szivét.

S rohanunk az ellenség elébe, S ha utánunk nyúl száz drága kéz, S lesz előttünk száz halálnak képe: Nem lesz köztünk, aki visszanéz.

S majd ha eljön győzedelmünk napja, A szabadság dicső ünnepe, Igy kiált föl millióknak ajka: Aki kezdte, az végezte be!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
RÁKÓCZI · Sándor Petőfi · Poetry Cove