Sík a puszta, mint a pihenő tó. Közepén megy gazdag úri hintó. Megy a hintó, mégpedig vágtatva, Mintha villám volna belefogva.
Van beléje fogva négy paripa. Az út olyan, mint a pallós szoba. De a jó út s jó lovak dacára Most a hintó hirtelen megálla.
Elvágták-e a négy hámistrángot? Vagy a kerék mély kátyúba vágott? Sem az egyik, sem a másik biz a! Hanem ott termett a puszták fia,
Ottan termett a puszták királya, A haramja; egy nagyot kiálta, S pisztolyt vett ki a nyeregkápábul. Azért áll a hintó és nem mozdul.
A haramja gyönge sikoltást hall, Azt gondolja, hogy talán madárdal, És körűlnéz és be a hintóba, Hát ott van a madár, aki szóla;
Szép kis madár, gyönyörű menyecske, Talán nem is él, csak úgy van festve. „Könyörűlj!” szól, s tovább esdekelne, De elvette hangját ijedelme.
A haramja lelkesen néz rája, S ilyen nyájas szókra nyílik szája: „Ne rettegjen, tekintetes asszony! Nem gátolom, hogy tovább utazzon.
De mielőtt innen odább menne, Kérem szépen, nézzen a szemembe!” És az asszony félénk bátorsággal Farkasszemet néz a haramjával,
Ki közelebb lépett, és megint kért: „Tegyen meg még egyet a kedvemért: Engedje megfognom szép kacsóját... Megengedi? megengedi tehát?
Oh köszönöm, köszönöm!... de hátha Volna még egy esdeklésem hátra? Egyetlen egy... azután utazzon... Csókoljon meg, tekintetes asszony! -
Arca pirul... harag ez vagy szégyen? Oh, akármi, csak harag ne légyen; Ne váljunk el haragban egymástól, Inkább lemondok e kivánságról.
A csók úgyis, ha erőtetve jő, Olyan, mint a korán szedett szőlő. Teens asszony, isten áldja meg hát! Felejtse el a szegény haramját.
Aki, aki...” itt megszakadt szava, De érezte sarkantyúját lova, Egyet ugrott és vágtatni kezdett, Meg sem állott, amíg este nem lett.
Cookies on Poetry Cove