OKATOOTÁIA

Van egy ország, úgy híják, hogy Okatootáia; Második szomszédja Kína, Az első Ausztrália.

És ez, hogy Ausztr(ál)iának Tőszomszédja, vajmi jó! Nem lopózhatik be hozzá A civilizáció.

Oh a tántoríthatatlan, A dicső Ausztr(ál)ia! Ő magát e gonosztól nem Hagyja elcsábítnia.

Ő, noha már Kína is kezd Mendegélni csendesen, Ő még most is, mint a szikla, Áll erősen egy helyen.

Áldd a a sorsot, áldd az istent, Okatootáia, Hogy Kínán is túl vagy még, hogy Szomszédod Ausztr(ál)ia;

Boldog ország! mert bár érzi A szükség sok nemeit: Legalább egy, és a fő, a Lelki-szükség nincsen itt.

Szerény állat itt a lélek, Nem kér szénát, abrakot; Mint szamár a gazt: zabálja A kalendáriomot.

Aminek következtében Nem nagy számmal lelhetők A költők, müvészek és más Kapa-kaszakerülők.

Az pedig, ki bolond fővel Erre szánja el magát, Csináltasson egy szép szekrényt S zárja bele... a fogát.

Minthogy ezen mesterségnél Fölösleges itt a fog; Harapnia nem leszen mit, Legfölebb csak nyelni fog.

Megvan itten az a szép is, Hogy különvált s nem vegyes A bagarja s a kutyabőr, A paraszt és a nemes.

Kutyabőr! ez itt a fő-fő, Becsben párja nincs neki, És ezért sok úri ember Saját testén viseli.

De habár rangjával kissé Nagyra van az úri rend, Nem mondhatni, hogy nem gondol A köznéppel odalent:

„Nyisd ki markod, mind a kettőt,” A paraszthoz ígyen szól, „Nyisd ki markod, jóbarátom, Nesze semmi, fogd meg jól.”

Azzal vagdalkoznak némely Nem t’om milyen emberek, Hogy ez országban nyilvános Épületek nincsenek.

Mit? Nyilvános épület nincs? Hát az akasztófa mi? S ezt bizony majd minden falu Határában láthatni.

Oh e nemzet büszke nemzet, Éppen erre tart sokat, S ebben talán fölül is múl Minden más országokat.

Virágozzál, dicső ország, Nagyratermett náció, S még soká ne háborgasson A civilizáció!