Skip to content
1823–1849

MINDEN VIRÁGNAK...

Sándor Petőfi

Minden virágnak, minden kis fűszálnak Jut a napból, ha több nem, egy sugár. Oh szerelem, te szívek napja, szívem Egy sugárt tőled csak hiába vár?

Nincsen leány, ki engemet szeretne, Nincsen leány, ki mondaná nekem: Hideg világ van, lelkedet meghűté, Jer, melegedj föl forró keblemen!

Nincsen leány, ki mondaná: fáradt vagy, Bocsásd vállamra bágyadt fejedet! Nincsen leány, ki véremet lemosná E homlokról, mely megköveztetett!...

Magam vagyok, mint a szőlő karója, Melyről leszáradt a zöld venyige; Madár nem száll rám, csak fölöttem repdes Sötét eszméim hollóserege.

Igy foly le majd az ifjuság, az élet, Igy foly le tőlem árván, egyedűl, Azt veszem észre csak, hogy elfagy vérem A halál hideg ölelésitül.

S ha meghalok, ha megfagyok: szememre Megkönnyezetlen szemfedő borúl, S ültetni nem fog senki egy virágot A sírra, amely rajtam domborúl.

Ott hamvadok majd egy kopott fejfánál, Kopott fejfánál, puszta domb alatt; Nő ott a kóró, mert meg nem tapossa, Nem jő megnézni senki síromat.

Meglátogatni csak te fogsz, hogy elzúgd Testvéri búdat, éji fergeteg, Testvéri búdat, mert hiszen testvére Voltál te lelkem érzeményinek!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
MINDEN VIRÁGNAK... · Sándor Petőfi · Poetry Cove