MIÉRT ZÁRJÁTOK EL AZ ÚTAMAT?

Miért zárjátok el az útamat? Bocsássatok! Előre vonnak vágyaim, de én Használni s nem ragyogni akarok.

Veszélyben a hon, s tettre híja föl Minden fiát, S reményeim, szikláin állok én, Lelkemre százszoros viszhang kiált.

Szilárd reményem, mint a sziklakő, Mely nem remeg, Hogy helyemen majd becsület marad, Hogy a hazáért sokat tehetek.

A tettek vágya, tettek ereje, Mint vad patak, Folyt rajtam át, amelynek habjai Szilaj morajjal mélybe omlanak.

Fölnézek a nyárdéli napba és Nem fáj szemem, Lenézek örvény fenekére és Lenézek bátran, nem szédül fejem.

Közönséges napokban csak megáll Más is helyén, De majd ha minden ember tántorog, Ottan leszek majd, s nem tántorgok én!

És jőni fognak rettentő napok, Amilyeket Csak álmodik most holdas éjeken Az őrülésig rémült képzelet.

Nem várok én dicsőséges s dijat Munkáimért... Kötelességet ingyen tenni kell, S kötelesség munkálni a honért;

És a dicsőség? isten hírivel Tovább mehet, Nem kell nekem kacér leány, midőn Ölelhetem hű feleségemet.

Miért zárjátok el az útamat? Bocsássatok! Előre vonnak vágyaim, de én Használni s nem ragyogni akarok.