Skip to content
1823–1849

MEGPENDÍTEM...

Sándor Petőfi

Megpendítem hónapok multával Még egyszer szerelmi lantomat; Még ez egyszer, egyszer és utószor, Mert ezentúl hangot ő nem ad.

Nem pazarlom én többé leányra Dalaimat, érzeményimet. Érzéketlen bábak a leányok, Szívet és dalt nem érdemlenek.

Nem beszél vak indulat belőlem; Csendes elmém, higgadt szózata. Megszűnt már a vész, mely nem viszonzott Szerelmem kínjából támada.

Tiszta szemmel nézek a jövőbe, Nem lebeg rajt szenvedély köde. Mely előlem annyi szép virányt, de Annyi puszta tájt is elföde.

Tiszta szemmel nézek a jövőbe, Jaj de mit lát, mit lát ott szemem? Azt, hogy nincs már semmi szépet látnom... Nincs barátság, nincs ott szerelem!

Egyedűl, e roppant nagy világtól Elhagyatva, szeretetlenűl, Máriusként, aki számüzötten Egy országnak omladékin űl!

Nem lehet, hogy én még nem szeressek, És hogy engem ne szeressenek! Bármily hideg a világ: szívem még Nem fagyott meg, szívem még meleg.

Lesz leány még, kell leánynak lenni, Aki éreztesse majd velem, Hogy áldás az átkos élet, melyben Van egy percnyi boldog szerelem!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
MEGPENDÍTEM... · Sándor Petőfi · Poetry Cove