Láttam két hosszu nap
Hideg tetemidet,
A szótlan ajakat,
A becsukott szemet;
Csókoltam homlokod
Letarlott édenét,
- Ez első csókom volt,
S te ezt sem érezéd! -
Csókoltam, rombadőlt
Oltárom, homlokod;
És e csókban hideg
Lelkem reáfagyott;
Csókoltam szemfedőd,
E dönthetlen határt,
Min túl nem léphetek,
Mely mennyemből kizárt.
Láttam koporsódnál
A fáklyák lángjait,
És a gyászszekeret,
Mely temetőbe vitt;
Ott voltam magam is,
Hallám, amint a hant
Az ásók éliről
Tompán reád zuhant...
Mindent, mindent tudok!
És mégsem hihetem;
Mindez nem álom-e?
Kétkedve kérdezem.
És hozzátok megyek,
S tekintek szerteszét:
Nem látom-e szemed
Tündökletes egét?
Nem látom, mindenütt
Hiába keresem,
És hazatérek, és
Sírok keservesen.