KURUTTYÓ

„Hogy fejedre pusztaságot hozzon Isten átka, csalfa, bűnös asszony! Aki által oly sötét gyalázat Vonta éjbe a Kuruttyóházat.

Hittem asszony esküvő szavának, De hiszek már inkább karcsu nádnak, Hogy kerengő forgószél viharja Lenge szálát földre nem csavarja.

Szűzeséged a manó elhordta, Nem köllesz már, hűtelen rosz borda! Nem köllesz, maradj magadra, s engem - Vagy látsz többé vagy sem életemben.”

Dörg Kuruttyó s üllőt, kalapácsot És szöget, mit izzadván kovácsolt, Hány a sátor minden szögletébe, S nagy szitokkal ajakán kilépe.

Útnak indul, úgy ragadja lába, Hogy fejér ló sem jutna nyomába. Sír az asszony, a szegény ártatlan, Messze a férj bujdos már távolban.

Barna csapszékben Kuruttyó Űl sötéten, Űzni vágyván szíve kínját, Bor kezében.

S korty után korty, haj, de kínja Végtelen hív, Semmikép sem szabadulhat Tőle a szív.

S jő toborzó víg legények Cifra serge, S énekelnek sarkantyújok Összeverve:

„Jöszte, pajtás, közénk, csapj föl Katonának, Szép szolgálni a királynak És hazának.

Életünk vidor, mosolygó Szép halálunk, Ha riadtán trombitának Harcra szállunk.

Itt a markunk, csapj belé, jer Katonának, Szép szolgálni a királynak És hazának!”

S űzi ének, tánc Kuruttyó Nagy bánatját. A garadra önt néhányszor, S - parolát ád.

Zajos órák mámora Hogyha széjjellebben, Dúl a régi fájdalom Annál dühösebben.

Nyugszik a tánc, hallgat a vig zeneszó, És buvában újra sorvad Kuruttyó. Tarka, foltos fegyvere Rajt virít a rozsda,

S fényesítni oly nehéz Az istenátkozta. „Hej, jobb volna most koholni vasszeget, Vagy heverve nyujtózkodni zug megett.”

Nézd, Kuruttyó, nézd ki jő Látogatni téged? Isten engem, oly alak, Mint a feleséged.

Ő az, ő! az ártatlan férjhagyta nő. Karján mosolyg nyájas barna csecsemő. „Ez Kuruttyóivadék!” Mond a kisded apja,

És a rajkót és a nőt Kebelére kapja. S vége nélkül, hossza nélkül pityereg. Jókat kacag rajt a víg ujoncsereg.