Kit feledni vágytam S már-már elfeledtem, Oh leány, mért tünsz föl Ujra képzetemben?
Miért tünsz föl ujra Piros orcáiddal, Fekete szemeddel, Fekete hajaddal?
Miért jut eszembe Dús lelked kincstára, Mely hét színbe játszik Szivárvány módjára,
Melynek ellenállni Hasztalan törekvés, Mert bűvös háló az, Honnan nincs menekvés.
Miért jut eszembe A boldogság képe, Mely, míg nálad voltam, Szállt szivem fölébe,
Mint vándormadár, hogy Ottan megpihenjen, S megpihenvén, róla Ismét elröppenjen.
Szép de nem jó csillag Vitt engem tehozzád! E csillag vezérli A hajósok sorsát,
Kik egy ismeretlen Hang után eveznek, Amely vonja őket, Míg örvénybe vesznek.
Mit használt, mit használt, Tégedet találnom. Ha megint eltűnél, Mint az éji álom,
S most reményem is, e Vakmerő kalandor, Addig megy csak, hogy tán Még meglátlak egykor,
De hogy összeforraszt Véled ölelésem, Oh ezt nem igéri Még a reménység sem. -
Űzött a lemondás A bú vadonába. S hogy ennek határát Keresém hiába,
Könnyelműség szárnyát Vállaimra vettem, És a csapodárság Pillangója lettem.
Átröpűltem már nagy Hosszu messzeséget, Amidőn egyszerre Utolért emléked,
S szárnyamat kitépte, S átadott ujonnan Régi bánatomnak, Mely gyötör most jobban,
Mint a börtönőr a Foglyot, aki tőle Elszökött és aki Ujra megkerűle.
Csörög lelkemen a Fájdalom bilincse; Lesz-e kéz, amely ezt Róla lefeszítse?
Nyujtsd kezed, leányka, Mondd ki, hogy szerettél, És hogy ott vagy még a Régi érzelemnél,
Mondd ki, hadd hulljon le Fájdalmam bilincse, A szép szabadságot Lelkem hadd köszöntse!
És ha szeretél s ha Még szeretsz: mi gátol, Elszakadnod értem Az egész világtól?
Én leszek világod, És te istenem lész... Oh jer karjaimba... Vagy még többet remélsz?... -
Vagy ha szembeszállni Nincs erőd a vésszel, Melyet egyesűlő Szerelmünk idéz fel,
Mondd, hogy a boldogság Senki mástól nem kell, S bárha tőlem örök Elválás rekeszt el,
Hidd, hogy lelkeink e Kínos állapotját Még a boldogok is Irigyelni fogják!
Cookies on Poetry Cove