Kecskemét városa
Siralomházában
Két ifjú legény űl
Nagy szomoruságban.
Hadd üldögéljenek!
Ugysem űlnek hónap,
Hónap ilyen tájon
Levegőben lógnak.
Előttök étel, bor,
De nem kell nekiek,
Hisz ők éhen-szomjan
Már ugysem halnak meg.
Előttök van a tál,
Előttök az üveg...
Az étel meghűlt, s a
Bor megmelegedett.
Csak ugy űldögélnek
Hallgatag kedvökben;
Nagyot sohajtanak
Egyszer mind a ketten.
„Ki után sohajtasz,
Édes jó pajtásom?”
- „Szeretőmhöz röpült
Az én sohajtásom.
Szeretőmhöz küldöm
Haldokló lelkemet,
Az egyetlenegyhez,
Ki engemet szeret.
Széles e világon
Senki meg se látott,
De kipótolta ő
Az egész világot.
Alig vettem észre,
Hogy meghalt az anyám,
Szegény jó leányzó
Ugy gondot viselt rám.
Áldom a jó lelkét,
Áldja meg az isten,
Soha életében
Egy könnyet se ejtsen!
Hát te, cimborám, te
Kiért sohajtottál?”
- „Az én sohajom is
Ott jár galambomnál.
Galamb?... majd mit mondok!
Kigyó, mérges kigyó.
Ő volt engemet a
Rosz utra csábító.
Miatta elhagytam
Jó öreg anyámat,
Aztán cserbe hagyott,
Szépen odább állott.
Átkozom-rosz lelkét
Verje meg az isten,
Holtig sírjon-ríjon,
Mást ne is tehessen.
Váljék pokolkővé
Mindenik könnycseppje,
S szivét elevenen
Hamúvá égesse!”