Skip to content
1823–1849

JŐJ EL VÉGRE, VALAHÁRA...

Sándor Petőfi

Jőj el végre, valahára, Te határzó, te nagy óra, Melyben e hon sorsa fordul Akár roszra, akár jóra.

Folyamodjunk ahhoz, ami Hozzánk illik, merészséghez, Dobjuk el már azt a kockát, Ha fekete, ha fehér lesz!

Várjatok. Még csak néhány perc, És kockánk eldobva lészen, S vagy olajág vagy pedig kard Lesz a magyar nép kezében.

Kardot és nem olajágat, Kardot a nemzet kezébe! Legyen szabadság először, És azután legyen béke.

Eljött végre az idő, hol Megmutatjuk a világnak, Hogy méltók vagyunk-e élni Vagy megértünk a halálnak?

Ha életrevalók vagyunk, Nem fog a vész birni vélünk, És ha élhetetlenek, nem Érdemeljük, hogy megéljünk.

Vedd elő és köszörüld ki, Magyar nemzet, régi kardod, Melyet eddig a zsarnokság Veled együtt fogva tartott;

Vedd elő, és mosd le róla A szennyet hír- dicsőséggel, Mosd le róla hevenyén a Vörös rozsdát vörös vérrel!

De mielőtt síkra szállunk, Mondjunk el egy imádságot, És mi légyen az imádság? Egy nagy átok, egy vad átok!

Átkozzuk ki őseinket A nyugtató föld ölébül, Miért hagytak fiaiknak Szolgaságot örökségül!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
JŐJ EL VÉGRE, VALAHÁRA... · Sándor Petőfi · Poetry Cove