Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám? Gondoltok-e ugy néha-néha rám? Mondjátok-e, ha estebéd után Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál: Hát a mi Sándorunk most mit csinál? És máskülönben hogy van dolgotok? Tudom, sokat kell fáradoznotok.
Örök törődés naptok, éjetek, Csakhogy szükecskén megélhessetek. Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz; Azt gondolá, hogy minden ember az. És e hitének áldozatja lett, Elveszte mindent, amit keresett.
Szorgalmas élte verítékinek Gyümölcseit most más emészti meg. Mért nem szeret ugy engem istenem? Hogy volna mód, sorsán enyhítenem.
Agg napjait a fáradástul én Mily édes-örömest fölmenteném. Ez fáj nekem csak, nyúgodt éltemet Most egyedűl ez keseríti meg.
Tégy érte, amit tenni bír erőd; Légy jó fiú és gyámolítsad őt. Vedd vállaidra félig terheit, S meglásd, öcsém, az isten megsegít.
S anyánkat, ezt az édes jó anyát, O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom, Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség: Ha elszólítná tőlünk őt az ég... E néhány sorral érd be most, öcsém. Én a vidámság hangját keresém,
És akaratlan ilyen fekete Lett gondolatjaimnak menete; S ha még tovább fonnám e fonalat, Szivem repedne a nagy kín alatt.
Más levelem majd több lesz és vidám. Isten megáldjon, édes Pistikám!
Cookies on Poetry Cove