Skip to content
1823–1849

HOGY VOLNA KEDVEM...

Sándor Petőfi

Hogy volna kedvem, örömem nekem, Midőn távol vagy, édes kedvesem! Hiszen sötét van, ha a nap lemén. De emléked velem jött és marad,

Az vet reám bús halvány sugarat; Emléked a hold, sorsom éjjelén. Nyílik körűlem itt-ott egy virág, Nézek busúlva, szívszakadva rá,

Mert harmat reszket mindenik felett. Nézek busúlva, szívszakadva rá, Azt gondolván: a harmatos virág Felémtekintő könnyező szemed.

Tudom, tudom, hogy sokszor megsiratsz, Könnyektül ázik ama kedves arc, Amelyet annyiszor csókoltam én. Most víz van ott, hol egykor tűz vala!

Igy áll a záporfelhők fátyola Az elenyészett csillagok helyén. Sirass, sirass, egy kis vigasztalás A bús sziveknek a könnyhullatás,

Sírj, s könnyeid megkönnyebbítsenek. Miért ne sírnál? férfi vagyok én, S véres csatáknak állok küszöbén, És mégis néha én is könnyezek.

Miért szégyelném én megvallani, Hogy folynak olykor könnyem árjai, Ha bennem elválásunk kínja dúl; Azért, hiszem, megállok a csatán!

Az oroszlán legrettentőbb talán, Midőn elvesztett párjáért busúl.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
HOGY VOLNA KEDVEM... · Sándor Petőfi · Poetry Cove