Szólt az édesapa legelső fiához, Amint ez paripát nyergel és kantároz: „Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat, Ne űlj rá; ne hagyd itt szegény vén apádat!”
De felelt a fiú: „apám, el kell mennem, Háború zajában hírt-nevet szereznem!” S fölugrott a lóra, kengyelben két lába, Sebes vágtatva ment háború zajába.
Hazajött a ló, de bezzeg üres nyerge, Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve. Hova lett gazdája? ellenség leszúrta, Fejét lenyiszálta és karóra húzta. -
Szólt az édesapa középső fiához, Amint ez paripát nyergel és kantároz: „Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat, Ne űlj rá: ne hagyd itt szegény vén apádat!”
De felelt a fiú: „apám, el kell mennem, Minden úton-módon kincseket szereznem!” S fölugrott a lóra, kengyelben két lába, Sebes vágtatva ment erdők vadonába.
Hazajött a ló, de bezzeg üres nyerge, Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve. Hova lett gazdája? rabla, fosztogata, A nemes vármegye végre megsokalta.
Egyszer borozgatott fényes jókedvébe’, Elfogták, s bevitték tömlöc-sötétségbe. Nedves tömlöc-falról sok víz csorga rája, Kivitték száradni az akasztófára. -
Szólt az édesapa legkisebb fiához: „Eredj fiam, te is, nyergelj és kantározz; Szerezz hírt és kincset, kövesd két bátyádat, Menj te is, menj, hagyd el szegény vén apádat!”
De felelt a fiú: „apám, én nem megyek, Hírvágy, kincsvágy soha nem bántott engemet. Gondolatom sem száll falu határán túl; Ásó-kapa választ el minket egymástul.”
Állott is szavának, szent volt fogadása. Nem lett híre, kincse, de lett boldogsága, S apjával fogadta őt be egy sírverem, Rajta zöld pázsit és tarka virág terem.
Cookies on Poetry Cove