Félre mostan, félre a fejemről,
Bú, te fekete, nehéz sisak!...
Jer, jókedv, te könnyü tarka csákó,
Melyen pajkos tollak inganak.
Félre, bú, te lándzsa, mely szögezve
Vagy tulajdon gazdád keblinek...
Jer, jókedv, te szép virágbokréta,
Mit keblemre bátran tűzhetek.
Félre, bú, te alvilági kínpad,
Amelyen a szív mártírkodik...
Jer, jókedv, te hattyutollas párna,
Melyen a szív mennyről álmodik.
Jöszte, jókedv! jöszte, víg barátom,
Csapjunk egy hatalmas ünnepet,
Oly hatalmast, aminő közöttünk
Még soha nem ünnepeltetett.
Jöszte, jókedv! fényes szivárványod
Vond keresztül a nagy ég-iven;
Jöszte, kezdd el szép szellemzenédet,
Hadd táncoljon lelkem és szivem!
Kérdezed, jókedv barátom, hogy mért,
Mért tartunk ilyen nagy ünnepet?
Csak azért, mert megtudom: a lyányka
Szeret-e hát avvagy nem szeret?
Hogyha visszatérünk a leánytól
És szerelmet tőle nem hozunk:
Messze utra küldelek, barátom,
S többé tán nem is találkozunk.
Megvallom, hogy eddig én reszkettem
Az időtől, mely most jőni fog,
De kihamvadt bátorságom lángja
Most, hogy épen kell, megint lobog.
Gyalázat a gyáva katonára,
Ki a síkra búsfélénken áll -
Vigalomra hát - vigan rohanjunk
A csatába - élet vagy halál - - !