Skip to content
1823–1849

FELESÉGEM NEVENAPJÁN

Sándor Petőfi

Kis Juliskám, feleségem Nevenapja vagyon most! Adjatok rám ócska mentét, Rókaprémest, zsinorost.

És le most a bugyogóval, Magyar nadrágot nekem! És el bajuszpödrőért a Patikába hirtelen!

Mielőtt elébe lépek, Igy csipem ki magamat, Legyen újra föltámasztva A hajdankori divat,

Az a régi idő, melyben Még roszúl öltöztenek, De a mellett jót kivántak Egymásnak az emberek. -

Jót kivánok én is néked, Ez természetes dolog, Csakhogy a jó annyiféle, Hogy alig választhatok.

Hogy lehetne valamennyit Egy szóban kimondani? Ne legyenek életednek Bánatai, bajai?

Eh, ez nem is jó kivánság! Bánat és baj kellenek; Ahol árnyék nincsen, ott a Fényt sem igen látni meg.

Ifjuság! ez a minden jó, Éld le ifjuságodat... Ez rövid, s aztán meghalni? Nem nagyon víg gondolat.

Érd el (persze énvelem) az Ősz hajak késő korát, Hanem ez ne légyen más, mint Álarcban az ifjuság.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.