Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt, Lejárt az ideje! Más szín illeti most a magyar nemzetet: Piros és fekete.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében, Erős vihar támad,
Mindenfelől jőnek és megostromolják A habok hazámat, Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Készül az ellenség; és mi készülünk-e? Mit csinál a kormány? Ahelytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik Fönn a haza tornyán.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant Vígadunk, dőzsölünk,
Mintha mind a három isten nem gondolna Mással, csak mivelünk. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor! Akkor is így tettünk, Terített asztalnál telt poharak körül Bút és bajt feledtünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondtalanság Röpködött előttünk,
Azt űztük, pedig már a török oroszlán Elbődült mögöttünk. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Hol lesz az új Mohács? hol megint húszezer Magyar vitéz vész el, Mérföldekre nyúló rónát borítva el Kiomló vérével.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. Hol lesz az új Mohács? ahol megint lemegy Majd a haza napja,
S háromszáz évig vagy talán soha többé Arcát nem mutatja! Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
Cookies on Poetry Cove