Skip to content
1823–1849

EST

Sándor Petőfi

A nap lement. Eljött a csend. Szellőüzött Felhők között

Merengve jár A holdsugár. Mint rom felett A képzelet.

A városi Nem élvezi; Falun keresd: Mi szép az est.

Utcára mén Leány, legény, S dalolni kezd; Hallván a neszt,

Dalol vele A fülmile Lágy éneket A lomb megett.

A kert alól Furulya szól; A pásztor ott Tüzet rakott:

S mig elterűl A tűz körűl, S megszólal a Bús furulya:

Ökre, lova Jár tétova, És harmatos Füvet tapos.

Akközben a Kert ajtaja Halkan kinyíl; Miként a nyíl

Odasuhan Vig-boldogan A pásztor, és Van ölelés,

Van csókolás - Ki volna más, Ki eljöve? Mint szép hive.

Mulassatok, Ti boldogok!... Mért köztetek Nem lehetek?

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
EST · Sándor Petőfi · Poetry Cove