Skip to content
1823–1849

ÉN ÉS A NAP

Sándor Petőfi

Bámulja sok oly epedőleg a holdat, Ezt a megtestesült sohajt. Miattam akár kimaradjon örökre, Nem csüggök én merengve rajt.

Megtestesülése te érzeteimnek, Magas, fényes, hő napsugár! Te vagy szivem öröme, gyönyörüsége, Érted szemem, lelkem sovár.

Egymás szeretői vagyunk mi a nappal: Mi hűséges két szerető! Ki mondja meg: én melegűlök-e tőle? Vagy szívemtől melegszik ő?

És hogyha siromba leűzni fog a sors, Csak azt az egyet fájlalom, Hogy majd szeretőmet a földnek alatta, A szép napot, nem láthatom.

De szabad a holtnak egy óra naponként, S én arra kérem istenem: Éjfél idején legyen zárva koporsóm, S nyíljon meg az délben nekem!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
ÉN ÉS A NAP · Sándor Petőfi · Poetry Cove