Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad!
Leomlok, a világ kereng velem!
E szenvedés, e szörnyü kín alatt
Hogy nem repedsz meg, égő kebelem?
Nem, én nem hordom többé terhemet,
Habár egy élet rajta függene,
Válj lángszavakká, titkos érezet,
Te szívem pokla, szívem édene.
S ha szólanék is, mit remélhetek?
A sors irántam oly vad, oly kemény;
Oh kárhozat, oh gyilkos képzetek!
Nem gyúl érettem viszonérzemény.
Én távozom, s örökre távozom
Gyötrő titkommal tőled, oh leány!
Vezessen a sors boldog útakon,
Öröm-tavasznak tündér-korszakán.
Legyen pályád mosolygó rózsakert,
És minden óra benne rózsaszál,
S ne tudd, ne tudd, leányka, e levert
Sziv-éjjelen, hogy csillagom valál!