El innét, el a városból,
Fogjatok be hamarjába,
Hadd rohanjak, hadd röpűljek
Más vidékre, más országba!
Mint kivánkozám e helyre,
Lelkemet mint vonta a vágy!
S ugyanez az érzelem most
Von tovább, maradni nem hágy.
Nevezetes ez a város.
Tekintetem szerteszéjjel
Mint az üstökös kalandoz
S nem telik be nézésével.
Összevissza tarkabarkán
Állnak új és régi házak,
Mintha képviselve volna
Itten minden eltünt század.
S történetkönyv ez a város,
A történetek nagy könyve,
Minden utca és minden kő
Nagy dolgokról beszél benne.
S a magyar szó árad itten
Mindenütt, amerre járok,
Édes hangok, kedves hangok,
Illatoznak, mint virágok.
S mégis mindezek dacára
El innét, sőt ép ezért el,
Hogy a megszokás utol ne
Érjen prózai kezével.
S szemeimrül azt a fényes
Rózsafátyolt le ne tépje,
Melyen át a várost nézem,
Elmerűlve tündérkéjbe.
Igy maradj meg, szép Kolozsvár,
Igy maradj te emlékimben,
Ily kedvesen, ily dicsően...
El tehát, el gyorsan innen!