Földön hó, felhő az égen - Hát hiszen csak hadd legyen! Rajta nincsen mit csodálni, Télen ez már ígyen megyen.
Én ugyan nem is tudnám, hogy Tél vagyon, Ha ki nem pillantanék az Ablakon.
Itt benn űlök a melegben, Környékez sok jóbarát, Töltögetve poharamba Egri bércek jó borát.
Jóbarátok, jó borocska - Kell-e más? Kebleinkben a kedv egy-egy Óriás.
Kedvemnek ha magja volna: Elvetném a hó felett. S ha kikelne: rózsaerdő Koszorúzná a telet.
S hogyha földobnám az égre Szívemet, Melegítné a világot Nap helyett! -
Idelátszik a hegy is, hol Dobó a hír könyvibe Nagy neve örök betűit Török vérrel irta be.
Hej, az volt ám még az ember, Biz az ám! Míg olyan lesz, sok víz elfoly A Dunán.
Elvirúlt már a magyarnak Tettvirágos tavasza! Hosszu gyáva tespedésben Pang, sínlődik e haza.
Megjövend-e még az elszállt Kikelet? Lesz virány e régtől puszta Hon felett?...
Eh de hagyjuk, hagyjuk ezt most! Úgyis ritkán vígadok; E napot ne háborítsák Legalább a bánatok.
S a sopánkodásnak ugysincs Sikere, S mit tehet mást a lant gyönge Embere?
El tehát a hon bajával, Most ez egyszer el vele! A kitört bút minden ember Új pohárral öntse le.
Új pohár bort hát, barátim, Új pohárt! S ismét újat, az előbbi Ha lejárt.
Igy!... de ím, mit veszek észre? Egy század minden pohár; A jelen hátam mögött van, Lelkem a jövőben jár.
A jövőben vígan élek, Boldogon! Mert nem árva már az egykor Árva hon.
Cookies on Poetry Cove