Csendes tenger rónaságán Szeliden reng csónakom, Mint tavasszal esti szellő Kebelén a rózsafa.
Nem vagyok rá érdemetlen, Jó lélekkel mondhatom. A folyó, melyen jövék Ide, ahol most vagyok,
Hosszu és vészes folyó volt: Villám futkosott fölöttem, Jobbra-balra éles sziklák Fenyegettek és alattam
Örvényeknek torka nyílt... Evezőm minden csapása, Szívem minden dobbanása Az utósó lehetett vón.
Én eveztem, csak eveztem, S ami legfő: akkor is még, Amidőn vezértüzem, A remény is kialudt,
Még akkor sem csüggedék. Csüggedetlené a díj! - Díjam oly szép, olyan édes: Ringatózni véghetetlen,
Nyúgodalmas tengeren, Boldogságos házasélet Nyúgodalmas tengerén. Félretettem evezőmet,
Mért is volna az kezemben? Hisz mindegy, akárhová visz Vitorlámnak játszótársa, A kis gyermek-fuvalom;
Mindegy az, mert mindenütt az Ég vesz engemet körűl, a Fellegetlen, tiszta ég... Úgy ereszkedik le ez
A sík tengernek szinére, Engem úgy kerít be, mint egy Kék virágokból füzött Óriási koszorú.
Mendegélek, mendegélek, Ringatózom, ringatózom. Gondtalan nyujtózkodom; Fejem édesen pihen
Hitvesemnek lágy ölében; Szemeim szemeibe néznek, E szemekbe, mik sötétek, S mégis ragyogóbbak, mint a
Mennyország arany lakói: És kezemben a lant, rajta Ábrándos dalt pengetek, Nem szabályos, nem kigondolt
Mesterkélt dalt... ujjaimra Bízom, hogy mit verjenek, S futnak ezek a húrok közt Föl s le öntudatlanúl,
Mintha kedvesem hajával Játszanának. És a dal Mégis szép, mert hallatára A mennyből leszállnak a
Csillagok, hogy közelebb Légyenek, s a hold kilép A tengerbül és figyelmez. - Igy lantolva, énekelve
Vándorlok kis sajkámon, mint A delfínen Árion... Néha száll csak árbocomra Egy-egy síró vészmadár:
Egy-egy fájó aggalom Jövendőd miatt, hazám; De minél beljebb jutok A tenger végetlenébe,
Annál ritkábban jön ilyen Vészt jövendölő madár.
Cookies on Poetry Cove